Dráma a meccs végén" írja a Nemzeti Sport, de kérdem én? Kinek volt dráma, és miért volt dráma?
Két nagyon jó képességű csapat, olyan parádés meccset mutatott és játszott, ami méltó volt a kosárlabda propagálására.
A gyászszünetben Horváth Zolira emlékeztünk, arra a kiváló sportemberre, aki a nyáron itt az Olaj csarnokban szívét lelkét kitette a válogatott színeiben játssza.
Szóltak a dobok, zengett a csarnok, és akinél zászló volt most nagyot nem tévedhetett, hiszen a két piros a-fekete csapat színeit lengette.
Ilyenkor különösebb biztonsági intézkedésekre nincs szükség, hiszen a két szurkoló tábor ősidők óta barátságba foglal helyet a lelátókon. a hatalmas hangorkánban most ráadásul csak az ellenfél táborában volt egy kis anyázás, /……Alba ……/ami rögvest hamvában el is holt.
Jobban kezdett az hazai csapat és rendre 5-6 ponttal vezetett is, de a vasiak sem feltett kézzel jöttek, ők is nyerni szerettek volna a szolnoki katlanban és ennek tudatában rendre szorossá tették a játékot.
Nálunk Dárius Rice vitte a prímet és szórta a szebbnél szebb kosarat a vajkezű center szinte a pálya minden pontjáról betalált ebben a szakaszban. Kelley álompasszai aranyat értek, és a hét-hónapi szünet után újra játszó Kornél egy triplával mutatta meg, hogy nem felejtett elkosarazni.
A Fodor testvérek közötti kialakult dobó csata színesítette játékot és gondoskodott a televízió nézőinek arról, hogy szórakoztató legyen a szombat délutánjuk.
Barró a palánkunk alatt, igazi áttörhetetlen falat húzott a két kezével, elsöpörve, blokkolva minden labdát, ami veszélyeztette a kosarunkat.
Vesztergom Zsolti tapadt az ellenfél játékosaira akár a pióca, ha kellett blokkolt, ha kellett labdát csent, és most megmutatta, hogy igen is megérdemelten kapott helyet a kezdő ötösben.
Kelley dudaszós triplája már szinte nem is okoz meglepetést, ebből a fajtából most is bemutatott mind két negyed végén egyet, egyet.
A Körmend azonban még akkor sem kapitulált, amikor már tíz ponttal is vezettünk, sőt elkezdett kapaszkodni, és szívós védekezéssel eredményes kontra játékkal át is vette a vezetést.
Felváltva vezetett a két piros a-fekete gárda, amikor már csak 16,9 másodperc volt hátra és a vendégek vezettek egy ponttal mindenki azt kérdezte?
Ki fogja elvállalni a triplát a hazai csapatból?
Nos, a jó "öreg "Alekszics betörése és háromszori saját lepattanó labdája visszaszerzése után kiosztotta a labdát a tripla vonalon kívül álló Váradinak, és Kornél az utolsó előtti másodpercben bedobott csont nélküli triplájával megnyertük a csatát.
Nem nevezném drámának a befejezést, talán szerencsének jobban beillenék, mert benne volt a pakliban mindkét csapat győzelme, most a hazai gárdát örvendeztette meg Fortuna isten asszonya.

Szolnoki Olaj KK - MJUS-Fortress Körmend 86-84 (31-23, 22-25, 19-16, 14-20)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 2400 néző. V: dr. Valovics, Cziffra Cs., Győrffy.

Olaj: KELLEY 15/6, Fodor M. 10/6, Vesztergom 5, RICE 23/9, BARRO 20. Csere: Váradi 6/6, Alekszics 4, Grebenár 3. Szakmai igazgató: Pór Péter.

Körmend: J. Thomas 7/3, Fodor G. 10/3, Ferencz 6/6, M. SCOTT 21/9, ALEKSZEJEV 14. Csere: BOOKER 23/3, Kutasi 3/3, Tóth G., Trummer. Edző: Sabáli Balázs.

Mezőnybeli dobószázalék: 31/59 (53%) ill. 31/64 (48).

A hárompontosok dobószázaléka: 9/24 (38%) ill. 9/22 (41%).

A büntetők dobószázaléka: 15/20 (75%) ill. 13/20 (69%).

Lepattanó: 29 (Barro 16) ill. 30 (Scott 9).

Gólpassz: 19 (Fodor M. 8) ill. 21 (Booker 7, Kutasi 6).

Blokk: 5 (Barro 3, Grebenár 2) ill. 2.

Fault: 18 ill. 17.

Találgatások, sok bugyuta megállapítás és olyan dolgok tényként kezelése, aminek nincs valóság alapjuk.
Mindezek a dolgok, azért mert nem hajlandó a vezetői stáb konkrétumokat elmondani és hagyja, hogy a szurkolók rémképeket lássanak.
Ezekkel a felhangokkal kezdődött tegnap a Kecsó elleni meccs, a csarnok fele azt találgatta, hogy vajon Kelleynek ez a-e az utolsó meccse az Olaj színeiben.
Az első negyed felejthető, nem tudott meglépni egyik csapat sem, igazán szép megoldásokat csak Dariustól és Wittmann Krisztiántól láttunk, az előbbi a tripláival az utóbbi remek betöréseivel adott egy kis fazont a csapata játékának.
A dobok dübörögtek, a szurkolók a saját csapatukat űzték, hajtották és a második negyedre már feléledt a hazai csapat is, szorosabb védekezés és Barro leszedett labdáival lassan tíz pont fölé kúszott a különbség, ám a Kecskemét nem engedte, hogy meglépjen Olaj.
Ivkovics sűrűn rotálta a csapatát és a tőle megszokott vehemenciával küldte csatába a fiait, nálunk, Peti a maga nyugodtságával vezényelte Váradiékat és lassan, lassan állandósult a nyolc s-tíz pontnyi különbség.
Rice szinte bárhonnan szórta a triplákat és Kelley is bedobta a védjegyének számító dudaszós tripláját. Sérülés ide, sérülés, oda az irányító remek passzaival szolgálta ki a társait, és míg az első félidőben még csak két pontot jegyeztek a neve mellett a második etapban már a régi Kelley volt a pályán.
Vesztergom Zsolti a megszokott módon keserítette az ellenfél játékosainak életét, olyan volt akár a pióca, tapadt és nem lehetett lerázni.
Barro palánk szaggató zsákolásai és Harazin Tomi kéthatalmas blokkja ugrasztotta talpra az amúgy is lelkesen szurkoló közönséget.
Alekszics igazi csapatkapitányként vezényelte Marciékat a pálya széléről, Szabó Petike is bemutatkozott egy álomszép hármassal és Grebenár is kezdi megtalálni a formáját.
A másik oldalon Ross és Johnson szép betörései és palánk alatti csatái jelentették a veszélyt a hazaiakra, de már nem tudtak csak kozmetikázni az eredményen.
A hazai "B" közép még szapulta kicsit Ivkovicsot, aki talán már meg is sértődne, ha nem szidnák, de most magához képest nyugodtan fogadta a vereséget és hazai tábort megtapsolva vonult le a pálya széléről.
Tetszetős, igazi közönséget kiszolgáló játékkal nyertünk, ám még mindég a találgatások témája, hogy miért is igazoltunk Kammron Taylor személyében egy ötödik légióst?