Lipcsében készült képeket nézegetve ámuldoztam, és közben azon gondolkodtam, hogy mi, mért itt tartunk ott, ahol tartunk.

Mikor a galéria végére értem megkaptam a választ is az aggodalmamra és a fel nem tett kérdésemre, azért tartunk itt, mert nem jó sáfárkodunk, a ránk bízott dogokkal.

Az oktatás terén /is/évtizedekkel vagyunk elmaradva a nálunk nyugatabbra működő iskoláktól és szakképző helyektől.

Kezdésnek egy öltöző képét láttam, minden csillogott, minden csupa csempe és tükör, semmi folt a falon, a földön, minden olyan, mint egy XXI. századbeli öltözőnek kell lennie.

A mi valóságunk.

Munka végeztével mit lehet látni?

Levizelt ülőkék, eldugult piszoár és WC, tocsogás a mindenféle lében, toalett papír sehol, tükör sosem volt, a csap telepek leszerelve és a falakon mindenféle foltok.

Pedig, ott is, itt is diákok használják a toalettet és öltözőt, és még is, micsoda égbekiáltó különbség.

Másik kép.

A tanműhelyben olyan tisztaság és rend uralkodik akár egy laboratóriumban, az eszközök rendben, a tárlókban, a tanfalak külön megvilágítva és sehol egy melléktermék, ipari hulladék a földön.

Minden modern gépekkel készül és minden a régi technológiákra épül, nem esnek hasra a modern tudományoktól, beépítik azokat a meglévő jó és működő régi dolgokba.

Ellentéte itthon.

Sötét és túlzsúfolt tanműhelyek, régi technológiák régi szerszámokkal és régi felfogásban elkészített valamik, amiket csak nagy jó indulattal lehet jónak titulálni.

A jó dolgokat, amik régóta működnek képtelenek vagyunk az újdonságokhoz csatolni és beépíteni, vagy, mert nincs rá kapacitás vagy, mert valakik elavultnak titulálják és hasra esnek a modern dolgok előtt, de legfőképpen, nincs rá pénz.

Itt talán meg is állnék, mert nincs értelme további hasonlíttatásokra, a képeket viszont érdeklődve és ámulattal nézem, na, nem ájulok el a nyugati dolgoktól, de ami szép és jó az, az, aminek látszik.

Hegyeshalomnál a kezünk ismét abba a bizonyos bilibe ér, és visszacsöppenünk a magyar valóságba, és álmodozunk még tízen évekig, hogy akkor ismét a lemaradásunkat sirassuk.

Nálunk valamikor, valahol elcsúszott a szakképzés, mindent az irodákból szeretnénk elérni és irányítani. Azért is vagyunk balekok, mert olyanok kezébe adjuk megoldás kulcsát, akiknek semmi keresni valójuk a szakképzésben.

Olyan emberek szeretnék megoldani a szakképzést, akik nem értenek hozzá, nincs rutinjuk és szakmai tapasztalatuk. Akik soha nem dolgoztak az élet sűrűjében, alkotó emberként soha nem készítettek semmit.

Íróasztal mellől szeretnék azokat a dolgokat megcsinálni, amiket a tapasztalat útján kellene, elméleti síkon azonban másképpen működik minden.

Néha meg kell hagyni a régi dolgokat, azokat kell tovább fejleszteni és néha a visszalépés lehet az előre haladás útja, nem kell félni a már megtapasztalt dolgoktól.

Viszont bátran kellene az új dolgokhoz is nyúlni és viszonyulni, bízni kell a gyakorlati tudásban, akkor a friss tudás is a haladást és a tovább lépést fogja szolgálni.

Nálunk valahol mindég elfolyik a pénz, mire oda ér ahová szánták már csak valaminek a töredékét valósítjuk meg az eredeti elképzeléseknek, Megvesszük egy gyártósornak a közepét, majd azon meditálunk, hogy nem hatékonyan működik, pedig mi olyan szépen elterveztük.

A diákok, de legfőképpen a családok látásmódján kellene változtatni. a diákoknak fel kellene nőni a feladatokhoz, hiszen ha egy szakmát választ valaki, akkor joggal feltételezhetjük, hogy szereti is, amit vállalt.

A családoknak viszont a szakma becsületét kellene elismerni és elismertetni, ne a saját fájdalmát akarja a szülő a gyermeke taníttatásával kompenzálni, hogy olyan iskolába járassa a gyereket, amihez nincs kedve és tudása.

A jó szakmunkásokat a családok adják és /rossz szóval /termelik, ki és ha egy diák azt csinálja, amihez kedve és tudása van, akkor válik belőle jó szakmunkás, olyan, aki a kezében hordozza a jövőjét, a jövőnket.

Talán valami megindult a képeken látott szép dolgok irányába, most már csak türelmesen végig kell járni az elkezdett utat, és olyan emberekre bízni a folytatást, akiknek a tapasztalat az erősségük.

A rendeltetésének megfelelően felhasználni a pénzeket és a szakmai színvonalat is olyan magasra emelni, hogy a régi dolgok megférjenek az friss ismeretekkel, a tapasztalat segítse az új dolgok megismerését.

Nem becsülöm le a mi dolgainkat, és nem istenítem a tőlünk nyugatabbra látható dolgokat, csak eszembe villantak a leírtak, amikor képeket nézegettem.

 

 

Azon gondolkodom, hogy valaki mit akar, amikor mindenféléket nyilatkozik a szakképzés ügyében és ürügyén?
Néha szégyellem, hogy ott vagyok, ahol vagyok, és nem tudok sok mindent tenni a jobbulásért, csak elnézem és eltűröm, hogy a sok dilettáns tönkre teszi azt a keveset is, amit tanítok.
Valaha az adott szónak értéke és súlya volt, ma már mindent fel lehet rúgni és eltűrni olyan emberek irányítását, akiknek semmi köze a tanításhoz.
Ma, kis hazánkban mindenki nagyon ért a tanításhoz és az azt körülvevő sok, sok kapcsolódó témához.
Az ember eltűri, hogy belerúgjanak, csak azért mert ezt a hivatást választotta, és szinte szégyenkezve mondja ki, hogy TANÍT.
Azok vannak rengetegen, akik kritizálnak, sablonokban beszélnek és természetesen soha nem is voltak a tanításban aktív részt vevők, ám nagyon értenek ebben a témakőrben mindenhez.
Kérik a véleményemet, és utasítanak valamire, hogy tegyem meg és hajtsam végre, majd egy jól irányzott csavarral mindennek az ellenkezőjét követelik.
Felrúgva mindenféle szakmai hozzáértést és tudást olyan irányokat szabnak, meg ami ellenkezik a szakmai tapasztalattal és a szakmai hozzáértéssel.
Mindent alárendelnek a saját akaratuk érvényesítésének és nem tőrödnek azzal, hogy mostani rossz döntéssel az elkövetkező évek munkáját teszik tönkre.
Követelnek valamit, de a végrehajtáshoz szükséges körülményeket nem teremtik meg, és a rosszabb az, hogy nem is akarják később sem.
Nagyon szép frázisokat puffogtatnak a hivatalokban és a Parlamentben, de a fedezetet nem adják azokhoz az elképzelésekhez, amiket papíron oly szépen lefektettek és szóban mindég hangoztatnak.
A semmiből nem lehet csak semmit csinálni, és akinek üres a pénztárcája ne duhajkodjon a boltban.
A tanítás és oktatás területén pedig duplázódik minden késedelem és véghez nem vitt dolog.
Persze ígérni a legszegényebb ember is tud, de az ígéretet nem betartani csak a felelőtlen ember képes.
Az én időmből már kevesebb van hátra, mint ami volt, de azt a kevés időt tisztességben és becsületben szeretném letanítani és leélni.
A hadakozásra már lassan nem marad erőm és energiám, főleg olyan emberek ellenében, akik nem értenek ahhoz, amihez pedig nagyon kellene, a beosztásuknál fogva is.
Viszont ha nem értenek ahhoz, amit művelnek, akkor hagyni kellene azokra a szakemberekre a dolgot, akik ebben élték le az életüket, vagy ha nem képesek erre, akkor vegyék a kalapjukat és, VISZONTLÁTÁSRA, csak ne ezen a területen.
Egy jó vezetőnek nem kell mindenhez profi módon érteni, és nem az ő kompetenciája a napi dolgok észben tartása, erre lennének a jól megválasztott szakemberei, azok, akiknek ez a hívatásuk és profi módon értenek a dolgokhoz. Az okos vezető nem arra törekszik, hogy ő legyen a legokosabb és legügyesebb, az okos vezető OKOS emberekkel veszi körbe magát.
Ám dilettánsokat nem enged a szakterületükre, hogy azok visszafordíthatatlan károkat tegyenek.
Lassan ott tartok, hogy restellem aláírni a nevem egy hivatalos érdemjegy adásánál.
Lehet mondani ,hogy ott az ajtó és el lehet menni ,de én nem akarok elmenni ,menjen el az aki nem ért a szakmához.
Menjen el az, aki csak kárt tud tenni, mert lehetséges, hogy van olyan területe az életnek ahol érvényesülni tud, és nem okoz visszafordíthatatlan károkat.
Ne vállalja az olyan feladatokat egy ember, amihez nem ért, és ami nem a szakterülete.

Majd ha felnövök ,megértem?

Sok dolog van, amit nem szeretek és ezek közé tartozik, ha valaki késik és pontatlan.
A másik dolog, amikor valaki elferdít mondatokat és olyasmit állít valósnak, amiről tudja, hogy valótlan.
A pontatlanság egy hivataltól egyenesen szabályellenes, és nem megengedhető, ha hitelesnek akar látszani.
Ma a vízórát kellett volna plombálni, két óra idő hosszúságot adtak meg, de öt óra késés sikeredett. Ráadásul, aki kijött állította, hogy voltak már itt, de nem voltunk itthon.
Itthon voltunk, és vártuk a szerelőket.
Az ügyfélnek /jelen esetben magam/szerintem nem kellene magyarázatot adnia, hiszen nem én késtem és nem is én adtam magamnak az időpontot.
Viszont addig nem mehettem sehová és tűkön ülve vártam.
Nem pár perces késést kérek én számon, és igazából fel sem húztam volna magam, ha nem állítják, hogy már jártak nálunk.
Más hivatalokkal is jártam már így, és az a furcsa az egészben, hogy ha esetleg én mennék késve, munkaidőn túl, de még lennének ügyintézők, hát simán elzavarnának.
Pénzügyi tranzakcióknál ugyan ez a helyzet, ha az én pénzemen „ülnek”pár napot, hetet, az nem érdekes, ám ha én egy nap késéssel tudnék fizetni, akkor egyből büntető kamatot számolnak fel.
Pár nap pénzforgatással keresnek milliárdokat a bankok, ám pofátlanul, egyoldalúan emelnek és büntetnek, végrehajtót küldenek, ha a delikvens nem azonnal fizet vissza kölcsönt.
A másik dolog a Fradi botránnyal van összefüggésben.
Most mindenki a rendőrség "tehetetlenségét" emlegeti, ám ha szétcsap a randalírozók között, egyből rendőri terrort emlegetnek.
Tele van a sajtó fényképekkel, és egy kirakatbetörőt büntettek csak meg ez idáig, ám folyik a nyomozás a többiek után, így nincs lezárva még semmi, az ellenzék pedig máris károg.
A Nagyvezérük és magyar hangjai kérik számon a beléptető rendszereket, és azt emlegetik, hogy ha a kormány nem tud rendet teremteni a sportpályákon, majd ők ezt jövőre megteszik.
Előre isznak a medve bőrére.
Politikai felhang nélkül kérdem én, hol van az a beléptető rendszer, amit a tisztelt, most ellenzéki volt sportminiszter rendelt?
Valahol, egy raktárban az enyészet eszi, őt miért is nem számoltatják el az akkor 5 milliárdot érő beruházás elmaradásáért?
Miért kell valótlan állítani egy sportesemény kapcsán egy politikusnak, aki csak azért nyilatkozik, mert maga is focizott.
Minden lehetőséget megragadnak, hogy keresztbe tegyenek a kormánynak, ám a Fradi botrány nem politika, az ott történteket a rendőrségnek a feladata vizsgálni és nem a politikusoknak kell állást foglalniuk.
Ám, ha már állást foglal valaki, akkor miért nem nyíltan ítéli el a huliganizmust, a mindenkinek csak kárt okozó sportvandalizmust.
Fel vannak háborodva a Fradi szurkolók és menteni akarják magukat, ám mit vár az ember az olyan sport klub szurkolóitól ahol maguk a játékosok buzdítanak a rendbontásra.
A zöld- fehér szurkolók többsége nem ezeket az embereket követi, de az ő megítélésüket is rontják az ilyen balhék.
Maguk a játékosok mutogatnak, heccelik a szurkolóikat, petárdákat csempésznek be nekik, és utána csodálkozva mossák kezeiket, amikor vonatokat gyújtanak fel, buszokat törnek össze.
Úgy érzem, van külön ellenzéki meccs, és olyan meccs, ami a politikától mentes és csak a szurkolók szórakoztatásáért van.
Talán egyszer megértem ezeket a dolgokat, és akkor el tudok igazodni a hivatali bürokrácia és a sport berkein belül is.

 

Érdekes

Milyen öregember leszek?

Vagy már vagyok?

Már lassan húsz éve egy iskolában dolgozom, nagyon sokféle fiatal és idős emberrel találkoztam.
Nem vagyunk egyformák, ez jobban megnyilvánul, az idős kor előrehalad tával. Az idősebb férfiakat különböző csoportba lehet sorolni, viselkedésük, életvitelük alapján.

CÉLTALAN:
Viselkedése békés, modora udvarias. Senki nem tudja gazdag vagy szegény. Még a családja sem tudja, pedig meghívják minden karácsonykor, és a névnapjára elmennek hozzá egy szál virággal.
Nincs se, kutyája se macskája, a lakásában nincs virág.
Hetente kétszer elsétál a boltba, nem áll szóba senkivel.
A szomszédok úgy emlegetik, a férfi az emeletről.

TURISTA:
Haját lenyírva viseli, fodrászhoz ritkán jár. Férfias ruhát, sportcipőt visel. A gyerekeivel állandó harcban áll: mozduljatok ki, menjetek a kirándulni, nyissátok ki az ablakot. Nem tűri a panaszkodást. Rengeteg ismerőse van, a barátaival összejár, és előszeretettel kinevetik a fiatalokat.
Ha róla beszélnek, azt mondják: a bácsi

TÁRSADALMI MUNKÁS:
Mindig tiszta, nagyon jólöltözött. Mindig a többi időssel foglalkozik. Mindenre rábeszéli a többieket, előadásokat szervez, kiállításokat rendez. A klubban rábeszéli az öregurakat, hogy fellépjenek a jelmezbálon, és táncra invitál mindenkit.
Betelefonál a TV- be, hozzászól, amihez csak lehet, levelet ír az újságnak és kifejti felháborodását.

MÉLTÓSÁGTELJES:
Ez a típus mindig ősz hajú. Mindig elegáns, és kimért. Szinte megközelíthetetlen. Csak bevásárolni jár és a könyvtárba.
Kizárólagos szórakozása a rokonok névnapjai és a temetések.
Mindenki úgy szólítja: Sándor bácsi. A családba pedig azt mondják: majd a nagyapád

BOLONDOS:
Nagyon szeretik, nevének hallatán mindenki mosolyog. Szívesen van emberek között, mindenki a becenevén szólítja. Soha nincs ideje, minden kiállításon, megnyitón részt vesz. Jóindulatú, divatosan öltözködik, haját nem festi, autójával, kerékpárjával állandóan mozgásban van.
Minden felsorolt típusú idősebb úrral találkoztam már, ha valaki magára ismer az nem a véletlen műve.

Az ember az önbecsülését soha ne adja fel.

Szeretek úgy felkelni, hogy nem az óra csörög. Csak felébredek, lassan összeszedem magam és elindulok. Nem szeretem, ha sietnem kell és nincs időm magamra, legszívesebben nem is állnék szóba ilyenkor senkivel, mert a gondolataim felemésztik minden képességemet a kommunikációra. Van, hogy csak egy kellemes zene és egy nagy bögre zöld tea társaságában megy az aznapi élet.
Ma gyors voltam. Korlátolt a napom s felemésztik a minden napi ténykedések és az arra törekvés, hogy a tökéletest hozzam ki magamból, ez azonban nem minden esetben megy, néha kell a laza minden napi rosszalkodás és semmit tevés. Jó volna magam mögött hagyni a múltat, de visszajár és nem hagy el. Pár éve még napi rendszerességgel keltem négy körül, rossz volt, de egy idő után hozzászoktam, kellemessé vált, megrögzött lettem kőrbe sétáltam a háztömböt, majd haza sétáltam. Nem kellett messze menni, felfrissültem és figyeltem a reggeli arcokat, nem voltam irigy, boldog voltam, örültem az életnek és annak, hogy ismét szüksége van rám valakinek, valakiknek. Hazaérve, lefürödtem, csináltam egy teát és ágyamban olvasva ringattam magam vissza a reggeli álomba, inspiráló volt, ahogy minden mostanában is. Valahogy túléltem a rég múlt nappalokat, réges, régen, esténként, újra ugyanabban a szempárban éledtem fel. aztán minden megváltozott. Eljött az ősz és én lelkileg egyedül maradtam, fájt, de lassan túltettem magam rajta, néhány szokásom megváltozott, néhány azonban maradt. Egy viszont átalakult, mikor a leginkább egyedül érzem magam és már nem érzem a magányt sem, beletorkollok az elidegenedésbe, akkor ismét előkerül ugyanaz a hang. Kávézni hív, beszélgetünk, és jól érezzük magunkat és egy rövid ideig ugyanabban az idillbe süllyedünk, de mindig jön egy másnap, mindig visszatérnek az egymás ellen elkövetett vétkek. Az érzelmek összekavarodnak, a sérelmek még jobban fájnak, a megbeszélt utasítások, kérések érvényüket vesztik, és ismét eltávolodunk egymástól, örökké csak keresni egymást valakiben nagyon nehéz és fárasztó tud lenni.
És most itt ez a reggel, olyan más és mégsem, ismét egy kérdés és elhatározás, bár már tudom, mi lesz a vége, de mégis csinálom, látom a fájdalmat, a sérelmet, de a mosoly marad, az akarat azonban már rég elveszett. Újjá kell építenem, amit lerombolt, leromboltam. Hát elkezdem. most ebben a szent pillanatban.

 Kritika

 

 

Azt hiszem, tudom kezelni a kritikát, ismerem magam annyira, hogy tudjam hová tenni, ha írnak vagy véleményt mondanak  rólam.  Mivel azonban ember is vagyok, és gyarló ember, így néha "agyalok" is, ha véleményt mondanak valamiről, amit én alkottam valamilyen módon.  Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok hivalkodó semmiben, szeretem a szépet és a jót, és ha valami nem tetszik másoknak hát istenem, van olyan is. Általában a dolgaimat magamnak csinálom, de "kiadom"másoknak is és bár néha elvárnám a kritikákat, nem sok ember tisztel meg a véleményével.  A negatív kritika kicsit "földhöz csap" de utána kivesézve a mások véleményét lehet, hogy megfogadom és be is tartom az ott hallottakat, vagy egyszerűen tovább lépek. A tovább lépés minden esetben akkor történik, amikor az én látásmódomat és érzéseimet nem akarom megváltoztatni.  Ha fotózok is így vagyok a képekkel, lehet, hogy egyeseknek nem jól megkomponált a kép, nem előnyös a beállítás és a fényviszonyok sem a kritikus szája íze szerint vannak be állítva, de én akkor úgy láttam. Valamit szerettem volna közölni a saját meglátásomból és érzéseimből és az nem biztos, sőt sok esetben nem is találkozik a mások véleményével. A kritikus nem volt ott, amikor a kezem lenyomta az exponáló gombot és nem volt ott, amikor egy szó vagy mondat írásra késztetett.  Vitatkozni, vitatkoznék néha, de erre nem sok ember hajlandó, és mert valaki hozzá nem értésből vagy irigységből rám kattan az még édeskevés. Érdekes módon a kritika minden esetben harmadkézből jön, pedig szeretem a nyílt sisakos pengeváltásokat. Elvárnám, hogy aki kritikát fogalmaz meg, az mondja el mit, miért és hogyan is szeretné és adjon valamiféle irányt és akkor tudok érdemben is lépni. Már sokszor leírtam, hogy nem vagyok író, és a hívatásom sem arról szól, hogy nem hibázhatok. Most kezdtem el nem régen leírogatni a velem történteket és az érzéseimet és úgy írom le, ahogy megéltem. Nem szeretnék belőle bulvár stílust kihozni.  Egy, egy mondat megszerkesztésénél is a saját gondolataimmal írom, így aki olvassa, sokszor hiányol egy vesszőt, pontot a sorok között. Az ő olvasatában máshová kellene a hangsúly, de nekem úgy a jó, ahogy leírom.  Mivel nem régen tanultam meg számítógépet használni, így sok elmaradásom van bizonyos programok ismeretében és itt várnám a kritikusok segítségét. Segítsen, valaki olyan programot keresni ahol a hibákat ki tudom küszöbölni és akkor talán mindenki megelégedésére tudok leírni valamit.  Használom a gépben alapból megtalálható szerkesztőt, de azzal is sokat hibázok.  Persze lehet mondani, hogy akkor ne adjak közre semmit, de sajnálnám a sok dolgot magamban tartani és más tollával sem akarnék villogni. Olyan dologra pedig nincs pénzem, hogy valaki átnézze a dolgaimat, ráadásul lehet, hogy pillanatokon vagy perceken belül változtatni szeretnék valamin és az már úgy nem lehetséges.  Írom a magam naplóját, divatos szóval blogját és csak a technika előre halad tának köszönhető, hogy mások is olvassák és olvashatják, de attól még rólam és magamról szól. Így vagy úgy de elfogadom az értelmes kritikát, de a vagdalkozást már nem veszem figyelembe. Aki akarja, elolvassa az írásaimat és megnézi a képeimet, akinek pedig fenntartásai vannak, lapozzon tovább, vagyis kattintson egy másik oldalra. Esetleg szóljon, hogy ne küldjek több dolgot a részére, és még csak harag sincs.

 

Az én évtized értékelőm

Bizony, már több mint tíz éve, hogy rákattantam a számítógépre és nyüstölöm a klaviatúrát és az egereket.

Valaha egy DOS cos valamin tanultam meg, hogy hogyan is működik a számítógép, hőskor volt az a javából, hiszen egy olyan valamit kellett megtanulni, ami merőben megváltoztatta az életem.

A "kellett " talán nem jó szó, mert nem volt kötelező, de valahogy ráéreztem, hogy a jövő záloga a számítógép kezelésének megtanulása. Akkor még nem sejtettem mennyi lehetőség rejlik abban a nagy behemót lapos dobozban, amit vettem.

Valahogy nagyon gyorsan ráéreztem a dolgokra, és kis idő múlva már egy akkor csúcstechnikának számító Pentium egyesre fájt a fogam, amit némi szerencsével tudtam megszerezni.

"Itt a farsang! Áll a bál!"szlogennel nyertem egy Sony mini hifitornyot egy betelefonálós tv műsorban / Pokrivtsák Mónika műsorában/, amit házhoz hoztak és az akkori értéke 80.000 Ft volt.

Nos, ezt egy hirdetés útján elcseréltem egy asztali Pc e-re, nem mondom, hogy egyszerű volt, de megérte és teljesült az álmom, egy igazi számítógépem lett.

Semmit nem kapkodtam el, mindent lassan és fokozatosan tanultam, meg és ami a lényeg. Egyedül, minden segítség nélkül.

Egy füzetbe írtam a legújabb "felfedezéseket"és úgy rögzült meg bennem minden napról napra, nem mondom, hogy nem voltak nehéz napjaim, de sikerült egy év alatt olyan szintre fejlődni, hogy már az internetet is beköttettem.

Tárcsázni kellett a bejelentkezést, és egy saját hülyeség miatt fizettem is pár hónap múlva 160.000        Ft telefon számlát, akkor ez rengeteg pénz számított/ma is az/de tanulópénznek nagyon sok volt.

Élveztem nagyon azt, hogy pillanatokon belül előttem a világ és olyan dolgokra is rálátásom lett, ami a számítógép és az internet nélkül nem valószínű, hogy lett volna.

Így találtunk egymásra az USA a-ban élő rokonokkal is, valaha meg voltam győződve, hogy nagyon kevesen vagyunk ezzel a névvel a világban és tessék, hatalmas lett a család.

Azóta is levelezünk és küldjük a híreket oda, vissza és talán egyszer egy nagy családi találkozót is össze tudunk hozni.

Közben szépen fokozatosan meg tanultam a klaviatúrán folyamatosan írni és nem betűnkét pötyögtettem le a leveleket és irományokat.

Egyszer csak eljött annak is az ideje, hogy programokat tudtam letölteni és használni, fotókat tudtam rendezni és "ki sminkelni”, majd egy akkor még vadidegen ember bevezetett a napló írás rejtelmeibe is. Lett egy saját blogom, írtam is le mindent, olyanokat is, amiket nem kellett volna a nagy nyilvánosság elé tárnom, de hát akkor ez olyan menő volt.

Közben azért fejlődött a gépparkom is, és mára már egy komolynak mondott asztali gépen pötyögök és szörfözök és intézem a dolgaim.

Lassan meglett a tanulásom eredménye is, hiszen az iskolában, a munkámban is nélkülözhetetlen lett a számítástechnika.

A diákjaim mikor megtudják, hogy tudom kezelni a számítógépet kicsit, csodálkoznak, de /nem dicsekvésképpen/ már azoknak a kollégáimnak is tudok segíteni a tanulásban, akik még idegenkednek a megismerésétől. Valahogy nem tett játékfüggővé, pedig sok ismerősöm van, aki függő lett, úgy alakult, hogy betartok egy bizonyos időt, amit a számítógép előtt töltök. Arra ügyelek, hogy ne menjen a pihenésem és a szórakozásom terhére, és azt is tudom, hogy helyettem semmit nem csinál meg és old meg a gép. Bár milyen szuper dolog, ám számomra a könyvet és a mozit és az újságot nem helyettesítheti.

Szerintem, mára már nem létezhet az emberiség a számítógép és az internet nélkül, és ami a neten nem jelenik meg az már nem is létezik.

Vannak hátulütői is, hiszen személytelen és kicsit lustává is teszi az embert, de csak jól jártam, hogy valaha belevágtam a tanulásba és megismerésébe.

Ilyen az én évtized értékelő írásom, arról, hogy egy szlogenből, hogyan is lesz számítógép.